2016. március 3., csütörtök

Hogyan neveljük gyermekünket

Hogyan válasszunk játékot gyermekünknek?

 

A tökéletes játék megtalálása gyermekünk számára nem egyszerű feladat, hiszen egyszerre kell, hogy legyen szórakoztató, fejlesztő és az életkornak megfelelő. Legkönnyebb dolgunk akkor van, ha saját gyermekünket szeretnénk meglepni valamivel, aminek biztosan örül, hiszen szüleiként ismerjük őt, látjuk mivel szeret játszani, milyen típusú dolgoknak örülne. A legfontosabb szempont a játékválasztásnál tehát, hogy mit szeret a gyerek. Emellett nem elhanyagolható feltétel az sem, hogy az gyerkőc életkorának megfelelő játékot válasszunk.

Bár a játékfejlesztők feltüntetik, milyen korosztály számára ajánlják a játékot, a választásnál sokkal inkább hagyatkozzunk gyermekünk ügyességére, hiszen attól függően, hogy a gyermekünk mivel szokott játszani, miben szerez tapasztalatot, nagy különbségek lehetnek akár az azonos korú gyermekek között is. A játékon feltűntetett életkor természetesen adhat egy alapvető tájékoztatást, hogy ne tévedjünk nagyot.

Az egyikük kirakóban nagyon ügyes, a másikuknak a szókincse gazdagabb.
Ez tükrözheti azt is, hogy a szülők esetleg milyen elfoglaltsággal töltik a közösen eltöltött időt, mire fordítanak nagyobb hangsúlyt a fejlesztésben. Van aki sokat olvas gyermekének, van aki a levegőre viszi, mert azt tartja fontosnak, hogy mozogjon.

Ha keveset vagyunk gyermekünkkel, akkor azt is érdemes szem előtt tartani, hogy olyan játékot válasszunk, amit mi is szívesen játszunk vele közösen, hogy azt a kevés közösen eltöltött időt a lehető legjobban ki tudjuk használni.


Honnan ismerjük meg a jó játékot?

A jó játék tehát az, ami gyermekünk figyelmét hosszú ideig leköti, sikerélménye van benne, megtanít számára még ismeretlen dolgokat és kihívás számára. Ha olyan játékot választunk, ami mindent megcsinál a gyermek helyett, akkor egy idő után el fogja veszíteni érdeklődését. Ha a játék túl bonyolult, akkor szorongást okozhat a kicsinél, ha viszont túl egyszerű, akkor hamar ráunhat. Mindeféleképpen szem előtt kell tartani, hogy a játék passzoljon a gyerkőc érdeklődési köréhez és alkalmazkodjon a gyermek korához.
Forrás:  ügyesgyerek.com