2016. január 8., péntek

Hogyan neveljük gyermekünket

9 jel, hogy a gyereked szerelmes 
A szerelem nemcsak a felnőttek számára a legnagyobb boldogság és kín egyben,
de a kicsik szíve is lángra lobbanhat.


Nagyobbacska szerelem

A kisiskolás korú gyermekek az óvoda utáni első egy-két évben szinte ellenségnek tekintik ellenkező nemű kortársaikat. Ebben az életkorban nagyon ritkán lesznek szerelmesek, kivételek persze mindig vannak. A legjellemzőbb, hogy a gyerkőcök egy elérhetetlen, távoli személy iránt kezdenek el rajongani, lehet az egy népszerű énekes, színész vagy akár a szomszéd legidősebb, egyetemre járó gyereke is, aki soha nem lehet az övék. Ez a példakép általában idősebb is, hiszen a kicsik ezzel próbálnak a felnőttek világához közelebb kerülni.



A kisiskolás szerelem árulkodó jelei

  • Heves tiltakozásba, ellenkezésbe kezd, ha valaki rosszat mond imádottjáról.
  • Rosszul viseli, ha az édes, kicsi gyermekedként tekintesz rá, hiszen ő már szeretné, ha felnőttként kezelnéd.
  •  Nem keresi a vele egykorúak társaságát, sokkal inkább elmerül az imádottjával kapcsolatos minden apró részletben

 Ebben a helyzetben a legfontosabb, hogy soha ne éreztesd vele azt szavakkal vagy tettekkel, hogy imádottja számára elérhetetlen. Ha érzéseiről beszél, minden esetben hallgasd végig, támogasd, és próbáld őt segíteni. Kezeld komoly szerelemként vonzalmát, és úgy adj neki tanácsot, mintha csak egy barátnődnek segítenél javaslataiddal a viszonzatlan szerelem átvészelésében.


 Kamaszszerelem
Gyermeked a szerelem érzésének egy újabb szintjére lép, ha a saját korosztályából választ magának szerelmet, ami sokaknál kamaszkorban, vagyis az érzelmi érés idején fordul elő legelőször.
Ez az új helyzet megrettentheti, emiatt gyakori, hogy az érzelmek megélésének első időszakában a gyerkőc mindenki előtt titkolja a benne lezajló folyamatokat, hiszen az eddigi kezdetleges szenvedélyhez képest ez egészen más. Ha szemfüles vagy, szavak nélkül is felismerheted, miről van szó, és segíthetsz neki.


A tiniszerelem árulkodó jelei

 

  • Gyermeked különös titka miatt gyakran izgatott, zavart.
  • Egyre fontosabbak lesznek számára a külsőségek, hiszen meg akar felelni választottjának.
  • Minden iskolai programon részt akar venni, amit eddig nem is annyira szeretett.
Az első és legfontosabb, hogy vedd őt komolyan, hiszen a tinédzserkor első éveiben megélt szerelem és annak szépségei, nehézségei nagyban befolyásolják későbbi lelkivilágát és a szerelem érzéséhez való viszonyulását

Emellett nem szabad őt kiábrándítanod sem, tehát még véletlenül se bántsd meg a lelkét azzal, hogy felhívod a figyelmét arra, mennyire nem illenek össze választottjával, és ő rá sem hederít. Ehelyett beszélgess vele minél többet az érzéseiről, és segítsd át a mélypontokon.
 Forrás: femina.hu