Az ősi könyvek szerint. Kezdetben nem volt fény a ebben a csodálatos
világban. Egy szuper erős ember lehúzta a napot erre a bolygóra és ő lett
a nap őrzője, aki gondoskodik az évszakok váltakozásáról és a földekről.
A holdat pedig az álmok világából cipelte át a hold legelső őrzője. Ő volt
az , aki az álmokat is behozta ebbe a világba. Így lett meg az egyensúly a
nappal és az éjszaka között. A régi őrzők már megöregedtek és új őrzőket
választanak. A nagy eseményre a bolygó minden lénye készül, kíváncsian várják,
hogy kik lesznek az új őrzők. A nap Szolárt válassza ki, aki mindig is erre készült.
Kissé magamutogató és öntelt figura. A hold viszont egy tiszta szívű kis lényt, Münót
választja ki erre a feladatra. Senki sem érti, hogy miért? Hiszen kétbalkezes, és ügyetlen,
még a sötétben is fél. Münó maga sem érti az egészet. Elég szórakozott, és amikor nem
figyel oda elveszíti a holdat. A bosszúra éhes Nekrossz, aki egykor a nap őrzője volt és
kegyvesztetté vált, kihasználja az alkalmat és ellopja a napot, amíg az Őrzők és Tünci a
kis viaszlány a holdat keresik. A világuk sötétségbe borul, így hárman indulnak útnak,
hogy visszaszerezzék a napot. Kalandos útjuk során Münó rájön, hogy milyen rejtett
képességekkel rendelkezik, és miért is lett Ő a Hold őrzője.
Egy kis előzetes a filmből