Mit tehetünk, ha hisztizik a gyerek?
Nagyon hasznosnak találtam ezt a cikket, amit ,a Nagyszülők lapja oldalán olvastam.
Nemcsak a nagyszülők, de a szülők számára is hasznos lehet, ha a gyerek a hisztis
korszakát éli éppen. Sajnos sokszor nem jut eszünkbe semmi, hogy éppen mit kellene
tenni, a legnagyobb hiszti közepén.
8 hatásos tipp kisebb hisztik kezelésére.
A hisztiknek több fajtája van. Van ami enyhébb lefolyású, és
van ami komoly dühkitörésben végződik. Egy tapasztalt szülő
és nagyszülő már az előjelekből meg tudja különböztetni, hogy
melyik fajta van kitörőben. Sőt egy kisebb hisztit akár meg is
lehet előzni.
Csak következetesen!
A hisztik kezelésében a legfontosabb szempont a következetesség. Ha egyszer már
nemet mondtunk, maradjunk is a döntésünknél. Ellenkező esetben a gyerek rászokhat,
hogy ha elég kitartóan hisztizik, vagy ha nyúz minket valamiért,akkor végül eléri a
célját.Ha tudja, hogy a döntésünk végleges, akkor lehet ,hogy már nem is lesz hiszti
a nyafogásból.
Segítő tippek
Maradjunk higgadtak és következetesek. Ha nemet mondanunk ne keveredjünk érzelmi
csatározásba, ki kell tartanunk álláspontunk mellett.
Mindig indokoljuk meg döntéseinket.Ezután pedig ne bocsátkozzunk további vitába az
adott témával kapcsolatban.
Kitartóan ismételgessük döntésünket és ne hagyjuk, hogy a gyerek ettől eltérítsen minket.
Ha nagyon felhúznánk magunkat, és vegyünk mély levegőt, és tudatosítsuk magunkban,
hogy mi vagyunk a felnőttek, és képesek vagyunk nyugodtak maradni. Ha mégis elveszítjük
az önuralmat, inkább vonuljunk el a helyszínről egy rövid időre.
Ne vegyünk tudomást a hisztiről, folytassuk azt, amit éppen csináltunk, vagy menjünk át a
másik szobába. A kisebb hisztiknél ez jól működő módszer.
Ha olyan gyerekkel állunk szemben, akit felbosszant ,ha nem figyelünk rá, akkor alkalmazzuk ezt a módszert, hogy mondogatjuk neki, hogy nem állunk vele szóba, amíg nem kéri szépen,
amit szeretne.
Az " oda nem figyelést " kis gyerekeknél ne tegyük 5 percnél tovább. Utána inkább
alkalmazzuk a tízig számolok technikát.. Ha sikerül abbahagynia a hisztit, dicsérjük meg.
Sokszor az is segíthet, ha partnerként kezelve, a hisztit megelőzendő, úgy adjuk a gyerek
tudtára, számunkra mi lenne a megfelelő viselkedés,hogy elmondjuk neki, mit szeretnénk,
mit és hogyan csináljon. PL azt szeretném , hogy amíg én főzők, te addig szépen játsz
a kisautóddal.