2015. augusztus 29., szombat

Hogyan neveljük gyermekünket

Tipikus   szülői  bakik,  amik  sikertelenné  teszik a  gyerekeket.
A  gyerekeknek  fontos , hogy  biztonságban,  szeretettben  nőjenek  fel.
Érezzék  azt,  hogy  törődnek   velük. Milyen  a  családi  háttér .
A  cikket  a  Femina  oldalán  találtam




Virtuális játék

A számítógépes és videojátékok bizonyos mértékben növelik a gyerek éberségét, hiszen kombinálnia, avagy rögtön reagálnia kell, hogy játékban maradjon. A hangsúly azonban itt is azon van, ha több órára ott ragad, illetve rendszeressé válik az efféle időtöltés. A virtuális játéktól ügyesedik ugyan, de a mesterséges focicsapat nem fogja őt szocializálni, nem kell tőlük megvédenie magát, mert nem fognak rosszat mondani rá, illetve azt sem kérik ki maguknak, ha ő rosszul viselkedik. Az efféle játékok visszaszorítják az érzelmi fejlődést, valamint a gyerkőc szókincse, fantáziája sem fog bővülni tőlük.




Ha nem kap szellemi és érzelmi tápanyagot

Az anyai törődést és figyelmet semmilyen játék és barát nem helyettesítheti. A sok közös beszélgetés és az összebújós meseidő hatalmas érzelmi támogatást ad a gyereknek, ráadásul közben is folyamatosan tanul tőled. A mese alatt rákérdezhet bizonyos összefüggésekre, vagy addig nem ismert szavaknak tanulhatja meg az értelmét. Nem beszélve arról, hogy az érzelmi, értelmi, sőt, még a fizikai fejlődés szempontjából is nagyon fontos, hogy a gyerek kiegyensúlyozott legyen.



2015. augusztus 27., csütörtök

Hogyan neveljük gyermekünket

Tipikus  szülői  bakik  , amik  gátolhatják  a  gyermekek  fejlődését.
Nagyon  fontos, hogy  hogyan is  neveljük  gyermekünket.
A  cikket  a  Femina  oldalán találtam



Szülői túlféltés

Az figyelhető meg, hogy minél későbbre tolódik a gyermekvállalás, annál gyakoribb jelenség a kisgyerekek túlféltése. Azok a szülők, akik mindentől meg akarják óvni csemetéjüket, hajlamosak még egy mászókában is csak a veszélyforrást látni. Ám a mozgáskoordináció és az egyensúlyérzék kifejlődéséhez a kicsiknek szükségük van a mászásra, biciklizésre, futkározásra, sőt, a kisebb esések éppúgy a javukat szolgálhatják. Ha elsőre megüti magát a gyerek, miközben felborul a biciklivel, legközelebb már reflexből kiteszi maga elé a kezét, hogy tompítsa az esést és ne fúródjon arccal a betonba. A veszélyhelyzet felismerését is csak így tanulhatják meg.







Ha nincsenek barátai

A többi gyerek társasága nemcsak kellemes időtöltést nyújt a gyereknek, hanem gyakran nevelő hatással bír. A kicsik barátkozás közben tanulnak meg egymáshoz alkalmazkodni, vagyis a közös játék ideje alatt is szocializálódnak. A szülő megadhat minden figyelmet és szeretetet a gyermekének, de a baráti közeget sohasem helyettesítheti. Ha visszahúzódó, magának való a csemetéd, próbáld meg te magad összeismertetni valakivel a játszótéren, de erőltetés és tukmálás nélkül. Egy hasonló korú játszótárs nagyon fontos az érzelmi fejlődés szempontjából.



2015. augusztus 26., szerda

a 7 . törpe Német animációs mesefilm

hol   volt  hol  nem   volt
Már   nagyon  régen  valamikor  még  Fantabularázában  történt.
élt  egy  kislány  ,  aki  hercegnő  volt,  a  keresztelőjén   megjelent
egy  gonosz  boszorkány  és  átokkal  sújtotta a  lány.  ha  a  18  születésnapjáig
megszúrja  magát,  akkor az  egész  királyság  örökre  elalszik,  csak  egy  szerelmes
csók  mentheti  meg  a  mély  álomtól.  a  király  nagyon  félt,  hogy  lánya  meg  ne
szúrja  magát,  ezért  páncélba  öltöztette. Rózsika a  18.  születésnapja  előtt   éppen
kártyát  vet,  ami  azt jósolja  neki,  hogy  a  jégboszorka  itt  van  a  közelben.
Megijed  és  szerelmét  , Fülöpöt   arra  kéri,  hogy  rejtőzzön  el , és  csak  a  születésnapja
után  térjen  vissza.  Menjen  a  mélységek  völgyébe  ,  ahol  a  7   törpe  lakik.
Fülöp  elindul  és  az  úton  találkozik az  egyik   törpével,  aki  még  a  cipőjét   sem
tudja  megkötni. ő  Bobó.   Fülöp  éppen   segíteni  akar  a  kis  törpének  ,  miközben
elragadja  egy  sárkány  és  a  jégboszorka  várába  viszi.  Mindenki  Rózsika   születésnapjára
készülődik,  szúrós  tárgyat  senki  sem  vihet  be  az  ünnepségre. A   jégboszorka  egy
tükörbe   rejti  magát, amit  végül  a  törpék  visznek  be  az ünnepségre.    Bobó  furcsa
dolgokra  lesz  figyelmes,  de  senki  sem  figyel rá.  Végül   Rózsika   megszúrja   mágat
egy  gyűrűvel   és  az  átok  beteljesül.   Mindenki  elalszik,  csak  a  törpék  nem.
A   7  törpe   pedig  elindul,  hogy  megkeressék   Fülöpöt,   és  egy  szerelmes   csókkal
megtörjön   az  átok.










Itt  megnézheted  az  előzetest





2015. augusztus 25., kedd

Hugyan neveljük gxermekünket

Tipikus   szülői  bakik,  amit  szülőként  elkövetünk,
gyermekünk  fejlődése  érdekében. Rohanó  világunkban,
talán  túl  sokat  dolgozunk  a  megélhetésért  és  nem  vesszük
észre,  mi az  igazán  fontos  az  életben.  Türelmetlenek  vagyunk
másokkal és  magunkkal  szemben is,  de  főleg  gyermekeinkkel  szemben.
A  cikket  a  Femina  oldalán találtam



Sok tévézés

Olykor nem is azzal van a legnagyobb baj, hogy milyen műsorokat, meséket néz a gyerek, hanem a tévénézés idejével. Általában az elfoglalt szülők csemetéi kuksolnak legtöbbet a bűvös doboz előtt, ha nem kapnak kellő figyelmet vagy más elfoglaltságot. Ilyenkor nemcsak a gyerek, hanem ugyanúgy az agyműködése is elkényelmesedhet, még akkor is, ha többnyire természetfilmeket néz. Mivel folyton egyvalamire fókuszál, beszűkül a figyelme és a látótere, ráadásul a fantáziája sem fejlődik. Szintén nagy gond, ha a tévénézés miatt kevés időt tölt a szabadban, nem barátkozik vagy késő estig ébren van.









Bezártság

A túlzásba vitt óvás, illetve a szülők elfoglaltsága, rossz időbeosztása is azt eredményezheti, hogy a gyerek több időt tölt otthon, négy fal között, mint a szabadban. Pedig a friss levegő és a sok mozgás azon túl, hogy fizikailag erősíti a porontyokat, a szellemi frissesség megőrzéséhez szintén nagyon fontos. Azok a gyerekek, akik szinte a szobában nőnek fel, nemcsak betegesebbek lesznek, hanem növekedésüket és mozgáskultúrájukat tekintve messze elmaradnak kortársaiktól, akik többet futkosnak, másznak, labdáznak.










2015. augusztus 23., vasárnap

Szaffi magyar mesefilm

Hol volt  hol  nem  volt
Rég  volt,  talán  igaz  is  volt. Valamikor  a    17.   században  a  Habsburg-  ház   elhatározta,
hogy  Magyarországról  kiűzi  a   törököket.   Az  utolsó   vár ,  Temesvár  volt.  Már  csak  ezt a  várat  kellett  bevennie,  hogy  a  császár  uralkodhasson   az  országban.  Ám  ezt a  várat  Ahmed  Pasa  védte,  aki  kemény  ellenfélnek  bizonyult.  A  háború  elöl  menekült  minden  ártatlan  lélek,  és  békésebb  vidékre  vándoroltak.  Menekültek  a  mezők,  erdők  vadjai  is.
Végül  a  Habsburgoknak  sikerült  elfoglalni  a  várat. A   háború  alatt  azonban elássák   a   Pasa  kincsét  az  egyik  magyar   várúr  Botsinkay   Gáspár  udvarán  aki  a  Pasa  barátja  volt.  Menekült  a  Pasa is  lányával,  Sophieval  és  Botsinkay Gáspár,  és  annak  fiával, Jónással  együtt. A  kis  Sophie  menekülés  közben  elveszik.  Egy anyó  talál  rá  és  felneveli.
Amikor   Jónásék  Törökországba  érnek,  Ahmed  Pasát  a  szultán  lefejezi,   Temesvár  elvesztéséért.  Nem   sokkal  később  Jónás  apja  is  meghal.
Jónás  beáll  a   vándorcigányok  közé,  ők   nevelik  fel.  Egy  nap  azonban   a
császár   megkegyelmez  a  magyaroknak  és  aki  akar  hazatérhet. és  visszakapja   birtokát.
Jónás  is  hazatér,  siralmas  látvány  fogadja,  és  az  elrejtett  kincs  nyomába  ered.  A  Pasa
kincsét  azonban  más  is  szeretné  megtalálni.  Jónásnak közben   azt  jósolják,
hogy  az  esküvője   napján  a  felesége  fogja   megálmodni ,  hogy  hol a  kincs.  Így  hát  elindul  feleséget  keresni,  pedig  az  igazi  éppen  ott  van  az  orra  előtt.   Persze  a  kis  Sophiet,  vagyis  aki  már  Szaffi  , nem   ismer  fel.



















2015. augusztus 22., szombat

Hogyan neveljük gyermekünket

Mire  kell  odafigyelni  a  gyermekeknél.
Néha  nem  is  gondoljuk  át ,  hogy  mi  az  amivel
árthatunk  gyermekeinknek.  Tipikus   szülői   bakik.
A  cikket  a  Femina  oldalán találtam



Rossz táplálkozás

Bizonyos ételek laktatóak ugyan, de kevés olyan tápanyaggal szolgálnak a szervezet számára, melyek elősegíthetik a fizikai és értelmi fejlődést. Azok az élelmiszerek, melyek szinte csak mesterséges adalékokból állnak, nemcsak az egészségre károsak, hanem nem járulnak hozzá az agy és az idegrendszer kiegyensúlyozott működéséhez. Nem beszélve arról, hogy legtöbbjük üres kalóriákkal hizlal, amitől ellustulhat, belassulhat a gyerek. Ha többnyire csak ilyen ételek kerülnek a lurkó étrendjébe, a szükséges vitaminok, ásványi anyagok és jótékony fehérjék nélkül, figyelemzavar is felléphet.









Ingerszegény környezet

Való igaz, hogy a legtöbb gyerek szinte bármivel eljátszik, így nincs szükségük drága játékokhoz ahhoz, hogy elfoglalják magukat. A közös játékidőt és a foglalkoztatást viszont annál jobban igénylik, mert ha folyton csak magukban beszélnek és önmagukat szórakoztatják, azt az értelmi, érzelmi fejlődésük is megsínyli. A fantázia, a képzelőerő egy adottság, de kezdetben csak egy borsószem, amit ingerekkel, élményekkel lehet felhizlalni. A játékidő alatt a kicsik a kombinatív gondolkodást is megtanulják, de kezdetben erre egyedül még nem képesek - a szülő, vagyis a közös, nevelő játék adja meg a kezdő löketet ahhoz, hogy kifejlődjön.









2015. augusztus 21., péntek

Macskafogó magyar–német–kanadai rajzfilm

Hol  volt,  hol  nem   volt
Ebben   a  mesében   az   egerek  és  a  macskák  örök  harca  folyik. 
A   macskák  az  egerek   felszámolására   törekednek.  Azonban  az  egerek
egyik  tudósa   ennek  megoldásán  dolgozik  és   megtervezi  a   macskafogót.
A  macskák   maffiafőnöke   Tájfen ,  próbálja  az  egerek   tervrajzát   megszerezni,
ennek  érdekében  mindent  bevet,  lehallgatja,  követi ,  üldözi  őket.  De  az  egerek  sem  tétlenkednek,  segítségül  hívják,  egy   rég   visszavonult   ügynöküket,   Nick   Grabowskit,  
aki  magányosan  él,  egy  távoli   birtokon. Grabowskinak   kell  megoldani ,  hogy  a  tudós   terve  ne  kerüljön   a  macskák  kezébe és  még  időben  célba  érjen, hogy  megalkossák  a  macskafogót  és  a    macskák  végre  olyanok   legyenek,  amilyennek  az  egerek   szeretnék   látni  őket.











Itt  megnézheted  a    mesét   is







2015. augusztus 19., szerda

Hogyan neveljük gyermekünket

Szülői  baki  ami  sikertelenné teszi  a  gyermeket.
Mire  érdemes  odafigyelni,  mint  szülő.
A cikket a  Femina  oldalán  találtam

 

Napirend hiánya

Különösen nyáron, a szülők hajlamosabbak engedékenyek lenni, de ez akkor is előfordulhat, ha ők maguk is túl fáradtak ahhoz, hogy kontroll alatt tartsák a gyerek napirendjét. Ha néhány napig megborul a rendszer, az még nem a világ vége, bár már ekkor is érezhető a hatása. Ám ha folyamatosan csúszik a kicsi evésideje, vagy tolódik, esetleg kimarad a délutáni alvás, a lurkó biztonságérzete is sérül, így hisztisebb, nyűgösebb, ingerlékenyebb lesz, ami akadályt jelent számára a szellemi fejlődésben. Annak sincs jó vége, ha a rafináltabb gyerkőcök elkanászodnak és a szülők fejére nőnek. Lehet, hogy ebben kiokosodnak, de másban nem.





Kevés alvás

Vannak gyerekek, akik egyszerűen csak rossz alvók, másokat pedig képtelenség időben ágyba dugni, mert ki akarják tolni a játékidőt. A beletörődés helyett, érdemes inkább minél előbb megoldást találni a problémára, mert nemcsak a kicsi egészségét, hanem szellemi fejlődését is negatívan befolyásolja, ha nem alussza ki magát. Csupán egy-két órával kevesebb alvás is jelentősen rontja a koncentrációképességet, illetve megnöveli a reakcióidőt. Az idegrendszer egészséges fejlődéséhez szintén elengedhetetlen a megfelelő alvásidő.








2015. augusztus 15., szombat

Hogyan neveljük gyermekünket

Mit  játszik   a  gyerek?
Nagyon  fontos,  hogy  odafigyeljünk  arra,  hogy  mit  csinál  gyermekünk.
Mit  néz,  mivel   játszik,  milyen  barátai   vannak.  Persze  azért  nem  kell
lesni  minden  lépését,  fontos  az  , hogy  megbízzunk  benne  és  Ő  ezt
érezze is,  hogy  bizalom  alakuljon  ki  a  szülő   és  gyermeke   között.
Éppen  ezért, megengedhetjük  neki,  hogy   akár  a  számítógépen  is   játszhat.
A  cikket  a  Femina  oldalán  találtam.



Számítógép

Nem árt, ha vársz néhány évet azzal, hogy csemetéd megismerje a számítógép rejtelmeit. Amikor bekerül a suliba, vagy ha már az órákon is foglalkoznak vele, otthon játszhatsz vele együtt te is, de ügyelj arra, hogy csak az életkorának megfelelő alkalmazásokkal szórakozhasson.







Konzolos játékok

A gyerekek imádják a technika vívmányait. Vigyázz azonban, ugyanis a konzolos játékok, melyeket nagy tévéképernyőn lehet élvezni, még a számítógépes programoknál is addiktívabbak lehetnek. Ügyelj a játékon található jelzésekre is, hogy biztos csak a kicsi korának megfelelő szoftvert vásárolj, tíz éves kora előtt azonban a legjobb, ha csak módjával engeded, hogy szórakozzon vele!








Televízió

A számítógép mellett a televízió is nagy gyerekkedvenc, de ne azért üljön le elé csemetéd, mert nincs időd vele foglalkozni. Próbáld ösztönözni a társas játékokra, ugyanakkor persze a meséktől se tiltsd el. Ha  valamit feltétlenül szeretne megnézni, te is csatlakozz hozzá, így a tévénézés is társas eseménnyé válhat!


 

2015. augusztus 13., csütörtök

Hogyan neveljük gyermekünket

Mit   játszik  a  gyerek?
A  gyerekek   sokszor  unatkoznak,  a  nagyobbak  persze  már  felnőttek  akarnak  lenni.
Ki is  próbálják  a  felnőttes  dolgokat,  felveszik a  ruháinkat,  cipőket,  kifestik  magukat.
A  legjobb,  ha  ezt a  játékot,  együtt  csináljuk,  akár  szerepet  is  lehet   cserélni.
A  cikket a  Femina  oldalán  találtam.




Felnőttesdi

Ne csodálkozz, ha egy nap azt veszed észre, hogy kedvenc magassarkú cipőid egyáltalán nem úgy hevernek a szekrényben, ahogy hagytad őket. Szinte minden gyerek szeretne úgy kinézni, mint a nagyok, kislányok esetében tehát nem csoda, hogy szívesen játszanak felnőtteset. Ez nem áll másból, mint hogy csemetéd titokban, esetleg a barátnőivel magára aggatja néhány holmidat.








Szerepjáték

A felnőtt életből nem csak cipőiddel nyerhet ízelítőt csemetéd, de a szerepjátékok is lehetőséget adnak arra, hogy kipróbálja magát néhány komoly szituációban. Az apa és anya játékok mellett minden bizonnyal az egyik legkedveltebb az orvososdi.





2015. augusztus 11., kedd

Hogyan neveljük gyermekünket

Szabadtéri  játékok  gyerekeknek
Még  tart  a  nyár , használjuk  ki a  szünidőt, élvezzük  ki a  szabadságot  amíg
lehet  és  nincs  iskola.  A  cikket a  Femina  oldalán  találtam.


Vízipisztoly

Meleg időben nemcsak a strand kelléke lehet a vízipisztoly. A parkban vagy a játszótéren ugyanúgy eljátszhatnak vele a gyerekek, persze előtte nem árt megérdeklődni a többi anyukától, hogy gondot okoz-e számukra, ha fel van fegyverkezve a porontyod. Előfordulhat ugyanis, hogy egyesek sértésnek veszik a gyerek félrecélzott vízspriccelését.




Lepkeháló

Egyszerű találmány, mégis kellemes időtöltést garantálhat, miközben a porontyod a természettel ismerkedik. Ha eddig még csak az Eperke internetes játékban próbálta ki a lurkó a lepkefogó tehetségét, a park nyugalmát úgyis érdekesebbé teheted számára a nyüzsgő játszótérrel szemben, hogy megtanítod lepkét fogni. A gyerkőcökben amúgy is él a gyűjtőszellem, így nem lesz nehéz fellelkesítened egy hálóval és egy befőttes üveggel, majd a játék végén közösen szabadon engedhetitek a befogott pillangókat.