Volt egyszer egy szabólegény, aki nagyon szegény volt. Alig akadt munkája, de ettől függetlenül jókedvét sosem veszítette el. A lakásban a legyek is csak úgy zümmögtek
szerte széjjel. Gondolt egyet a legény és hetet leütött egycsapásra. Mivel ilyen ügyes
volt, arra godolt ezt az egész világnak meg kell tudnia. Varrt is magának egy övet,
amire azt hímezte csak, hogy " hetet egycsapásra. " Szépen felöltözött és nekivágott a nagyvilágnak. Ment, mendegélt, míg végül összetalálkozott, Lotárral , az óriással, aki kételkedett a legény szavaiban. Nem is hitte el neki, hogy ilyen erős lenne.
Ezért meghívta a barlangjukba, hogy a testvéreivel kifaggassák a fiút, hogy, hogyan is
tudott hetet leütni egycsapásra. Másnap reggel, felkelt és továbbindult a nagyvilágban.
Ment mendegélt, míg végül egy kastély parkjában találta magát, itt egy kicsit ledölt szunyókálni, Arra járt egy fiú, aki elolvasta az írást övön, szólt az apjának, aki szólt
a hadvezéreknek, mire a szabólegény felocsudott volna, már a király elótt találta magát.
A királylánynak éppen kapóra jött ez a legény, hiszen be akarták jelenteni az eljegyzését.
Mivel Paula nem akart férjhezmenni a kancellárhoz. Azonban a szabólegény rögtön
megtetszet neki. A király úgy gondolta ,ha ez a legény ilyen erós, megoldhatná az ország
problémáit, és ezért neki ígérte az ország felét és a lányát feleségnek. A szabólegény
elfogadta az ajánlatot, de csak egyedül Paulának jutott eszébe, vajon mit is ütöt le ez
a fiú hete egy csapásra ? De mit is számít, ha sikerül megoldania a feladatokat,
akkor hozzámegy.
Itt megnézheted a mesét is