Szülői baki ami sikertelenné teszi a gyermeket.
Mire érdemes odafigyelni, mint szülő.
A cikket a Femina oldalán találtam
Napirend hiánya
Különösen
nyáron, a szülők hajlamosabbak engedékenyek lenni, de ez akkor is
előfordulhat, ha ők maguk is túl fáradtak ahhoz, hogy kontroll alatt
tartsák a gyerek napirendjét. Ha néhány napig megborul a rendszer, az
még nem a világ vége, bár már ekkor is érezhető a hatása. Ám ha
folyamatosan csúszik a kicsi evésideje, vagy tolódik, esetleg kimarad a
délutáni alvás, a lurkó biztonságérzete is sérül, így hisztisebb,
nyűgösebb, ingerlékenyebb lesz, ami akadályt jelent számára a szellemi
fejlődésben. Annak sincs jó vége, ha a rafináltabb gyerkőcök
elkanászodnak és a szülők fejére nőnek. Lehet, hogy ebben kiokosodnak,
de másban nem.
Kevés alvás
Vannak gyerekek,
akik egyszerűen csak rossz alvók, másokat pedig képtelenség időben ágyba
dugni, mert ki akarják tolni a játékidőt. A beletörődés helyett,
érdemes inkább minél előbb megoldást találni a problémára, mert nemcsak a
kicsi egészségét, hanem szellemi fejlődését is negatívan befolyásolja,
ha nem alussza ki magát. Csupán egy-két órával kevesebb alvás is
jelentősen rontja a koncentrációképességet, illetve megnöveli a
reakcióidőt. Az idegrendszer egészséges fejlődéséhez szintén
elengedhetetlen a megfelelő alvásidő.